Párkocka Zsongás

Azok kedvéért, akik a Párkocka.hu-n nem tudta elolvasni:

Akik nem értenék, előzmények itt:
http://kimirtud.parkocka.hu/



Rock n' Roll!!!!

Első (otthoni) Fiat találkozónk

Tisztelt Sporttársak!

 

 Nemrég Torinóban voltunk fuvarban. Hazafelé Zsuzsi már nem bírt magával, és vett két Fiat 500-ast Milánónál. Mivel bőven volt hely a platón, így a két kocsit gond nélkül el tudtuk helyezni a kamionban - némi okoskodással.

 A regisztrációs adóval most nem akartunk törődni, és a műszakikkal is lesznek gondok. Mivel azonban a két új kocsival jelentősen gyarapodott gépkocsi állományunk, úgy döntöttünk, hogy megrendezzük az év Első Fiat 500-as találkozóját múlt hét szombaton - második emeleti panel lakásunk nagyszobájában! A kiváló időjárás és a nagy részvételi szám miatt autós túrát rendeztünk a Balatonpartra.

 

Az út ritka nehéz terepen vitt...

 

 

 

 Voltak utak, ahol csak 1-2 kocsi fért el egyszerre, de a csapat közösen mindenütt el tudott menni.

 

 

Jó hangulatban lezajlott rendezvény zárásaként készült ez a csoportkép! A fotó bal legszélső autója remélem felismerhető, mivel az a FIAT kis családunk szeme-fénye!

 

ROCK'N ROLL!

Megnéztük a kiállításunkat!!!

Tényleg ott vannak a képek!!!

Örültünk! :)

Aki teheti, nézze meg.

Tettünk ki egy vendégkönyvet is - légy Te az első, aki ír bele!!!!! :)

Rock n' roll!!!!

Örömmel adjuk hírül!!! :)

Márciusi mérleg

Elég mozgalmas héten vagyunk túl – és egy mozgalmas hónapon. Pontosabban az első hónapon itt az új cégnél. Lazán indult a történet, először úgy volt, hogy csak hó közepén kapunk majd fuvart. Aztán mégis elmehettünk furgonnal Németországba – és azóta gyakorlatilag folyamatosan megyünk – természetesen megfelelő mennyiségű pihenőnap közbeiktatásával.

A hónap mérlege a következő: kb. 11.500 km-t tettünk meg 3,5, 7,5 és 12 tonnás autókon. Jártunk Csehországban, Német- Francia- és Olaszországban, valamint természetesen Ausztriában. A vezetést fele-fele alapon osztjuk meg, egyelőre én vezetek többet autópályán és könnyű terepen, de volt alkalmam gyakorolni kis utakon éjszaka és esőben is. A kocsival jól kijövök, szeretem vezetni. Viszonylag alacsonyan ülök az út fölött, és csak hat sebességet kell variálnom. Szépen hangzik, hogy „kamionos lány,” de rájöttem, ennél nagyobb babérokra nem török. Tudnám vezetni az óriásautót is, de ezt a kategóriát kifejezetten élvezem!

A fülke és az élettér nem túl tágas, sőt kifejezetten szűk, de szerencsére nem sok időt töltünk benne. Kiszámoltuk, hogy ha intenzíven dolgozunk, akkor is kb. kettőt alszunk a kocsiban egy héten. Hármat meg itthon!!! Hogy a maradék két éjszaka hova tűnik el? Nos, azt átvezetjük… Ez elég kemény, de ez is része a bulinak. Mondhatnám, hogy nem a semmiért kapjuk a fizetésünket…

Ezen a héten hat napot dolgoztunk. Vasárnap délelőtt kezdtünk, és egy gyors körünk volt Németországba. Nagy élmény volt, hogy nem éjjel kezdtük a vezetést, így szinte egyáltalán nem volt megterhelő a munka. Kedden aztán Olaszországba indultunk. Most a bőrünkön tapasztaltuk, milyen jó dolgunk van a német fuvarokkal!

Már indulás előtt azzal kezdődött, hogy szóltak, a kiszállítási cím nem pontos, kérdezzünk meg egy kollegát, aki már járt ott, hogy hova is kell menni. A koma vagy egy fél órán át magyarázta a térképet, mire kb. be tudtuk lőni a célt. Mikor másnap odaértünk, valami hihetetlenül bonyolult utcaszerkezetű ipari zónában találtuk magunkat. A GPS szerencsére tudta az utat. Már majdnem célhoz értünk, mikor hirtelen egy teljes útszélességű útfelbontásba ütköztünk. Újratervezés. Csak odataláltunk, le is rakodtunk rendben. Mondom az irodán, hogy elég nehéz ám idetalálni! Erre csak egy mosoly és egy „Tudjuk!” volt a válasz. Akkor miért nem adják meg pontosan a címet???

Már azt hittük, ezzel túl vagyunk a munka nehezén, csak felrakodunk valahol, és huss haza! Ez az illúzió egészen addig tartott, míg megkaptuk a felrakodási címet. Mond nektek valamit a Como-i tó? Como egy gyönyörű város a svájci határnál, mesés hegyvidéken. A völgyben a tó. Turisták számára paradicsomi környezet – de nem úgy a teherautósok számára! Főleg úgy, hogy minden út a városon át vezet. Körforgalmak tömkelegén kanyarogtunk keresztül, föl a hegyre, le a völgybe. Közben mindenhol emberek a járdákon, személyautók, csúcsforgalom. Zsolt egyfolytában azt mondogatta, hogy micsoda isteni szerencse, hogy nem nyergessel vagy tandem szerelvénnyel vagyunk! Én meg annak örültem, hogy nem én vezetek…

 

 

 Közben meg itt a tavasz, mindenhol vadul burjánzik az aranyeső meg a tulipánfa, de csak ilyen kutyafuttában tudjuk fotózni!... Ja, és Como és környéke az új Fiat 500-asok paradicsoma! :)

És ez még mindig semmi nem volt ahhoz képest, ami a cégnél fogadott minket. Azt már meg sem említem, hogy milyen nehéz volt megtalálni. A fő műsorszám az volt, hogy az illetékesek megegyezzenek abban, hogy mennyi árut pakoljanak a kocsira. Telefon ide-oda, aztán várakozás. Ismét telefonok, kavarás. Fejvakargatás, hogy kicsi a kocsi, nehéz az áru, mi legyen? Mondtuk, nekünk mindegy, ha adnak árut, felrakjuk, ha nem, akár el is mehetünk, majd elviszi más. Sajnos ragaszkodtak hozzánk, így várnunk kellett. Na addig vártunk, hogy lejárt a munkaidőnk. Mondtuk, hogy ez nem vicces, ezért súlyos (több százezres) büntetés jár, ha elkap a rendőr. Legalább hadd maradjunk a gyár melletti parkolóban, míg a 9 óra pihenő meglesz, aztán hajnalban elhúzunk, és valahol máshol alszunk még pár órát. Nem, nem lehet, könyörtelenül elzavartak minket, ez a helyi erők parkolója. Na itt volt egy kisebb fajta kiborulás részemről, melyben kifejtettem, hogy kivel szórakozzanak, de nem tehettünk mást, eloldalogtunk. Annyit sikerült elérni, hogy a kocsit megmértük, és hivatalosan megállapítást nyert, hogy több motyó már nem fér fel – az már tényleg mindennek a teteje lett volna, ha a túlsúlyt is ránk erőltetik!

Várakozás közben magyaroktól kaptunk egy tippet, hol van biztonsági parkoló. Arrafelé vettük az irányt. Csatlakozott hozzánk egy magyar kamionos, aki az utolsó percekben érkezett, csak másnap tudták megrakodni. Ismét át kellett csörtetni a városon, néztük is a visszapillantóban, hogy bírja-e a tempót a nyergessel? Bírta. Mint kiderült, nem ma kezdte a szakmát, a 80-as évek óta nyomja a gázt. Már jó régóta beszélgettünk, mikor elárulta, hogy igazából ő a cégtulajdonos, van vagy öt autója, és a felesége szervezi a fuvarokat. Munkára nincs gondjuk, bőven kapnak megbízatásokat. Ő is szerényen eldolgozgat, és marhára élvezi azt, amit csinál! Szívesen beszélgettünk volna még vele, de aludnunk kellett. Még haza akartunk érni.

Mikor hajnalban elindultunk, rögtön az első körforgalomnál ért minket a döbbenet: lezárták a feljárót az autópályára! Ismét túra át a városon, szerencsére nem volt forgalom. Tankolnunk is kellett volna, de csak automata kutakat találtunk: ki van írva, hogy 0-24 h, de minden zárva, sehol egy lélek. Nem mertük megkockáztatni, hogy saját szakállunkra kísérletezzünk a tankolókártyával. Hát mentünk tovább. Nagy sokára mégis találtunk egy Esso kutat személyzettel. Ennek önmagában is örültünk, hát még annak, amit a shopban találtunk! 1/43-as méretarányú Fiat 500-as modellek, nem is akármilyenek! Nem tudtunk ellenállni, 2 újabb autóval bővítettük a gyűjteményt. Kineveztük névnapi ajándéknak. A két kisautó azóta kiválóan beilleszkedett a többiek közé, de erről nemsoká részletesen is beszámolunk.

Általában autópályán nem nagy élmény vezetni. A lényeg pont az, hogy minél eseménytelenebb legyen az út – egyenes, lehetőleg sík szakaszok. Ez szinte mindig unalmas „tájjal” jár együtt. Szerencsére vannak kivételek, és szerencsémre pont én vezettem át rajta, mégpedig nappal!!! Mit mondjak, jó hogy alig volt forgalom, így nyugodtan álmélkodhattam az Alpok csúcsaiban! Próbáltunk fotózni, nyilván csekély eredménnyel, de illusztráció-képpen mellékelek egy képet:

...és még egyet, amin nem látszik, hogy a középső hegycsúcs csupa hó:

A hosszú hét végére már csak egy akadály maradt: pár faluban az osztrák-magyar határ közelében bevezették a 30-as sebességkorlátozást. Nem tudom, ez kinek a csodálatos ötlete volt, de tuti nem vezette végig a szakaszt! Ha egy picit lassabban mentünk volna, már hátrafelé haladunk… Üdítő élmény az ilyesmi ennyi levezetett km után, enyhén zsibbadt állapotban. Ehhez képest a hazai kátyú-kerülgető futam a telephelyig igazi felüdülést jelentett!

Egy szó mint száz, pénteken még volt egy nyúlfarknyi belföldes körünk, utána pedig elégedetten ájultunk be délután az ágyba. Végigcsináltuk az első hónapot, hétfőtől állunk az összes többi elébe!