Égbolt

Arra lettem figyelmes, hogy Közületek egyre többen kémlelik az eget. Különleges légköri jelenségeket kutattok és fényképeztek, rácsodálkoztok az égboltra rajzolt páratlan szépségekre. Nekünk, útonjáróknak – főleg autópályán járóknak – sokszor nem marad más ingerforrás, mint az ég. Ami persze végtelen, fények, színek, formák tekintetében! Főleg a napfelkelte és a naplemente szolgál döbbenetes élményekkel. Egy jó kis zenei aláfestés csak fokozni tudja a hangulatot!

Jó lenne ilyenkor csatlakozni Hozzátok, és fényképezőgépet ragadni, de valahogy esélytelennek érzem az ügyet. Mi is adhatná vissza, mikor tányérnyi vörös a hold a horizonton, vagy öklömnyi csillagok akarják kiszúrni a semünket? Az osztrák táj időnként már tényleg giccsbe hajlik hósapkás tarajos hegyeivel, mikor azokat még süti a lemenő nap, de közben már a meleg, sárgás fények uralkodnak a hozzánk közelebbi zöld mezőkön, vagy sárga búzatáblák felett.

A héten mégis megragadtam a telefont – út közben csak az van nálunk –  és tettem egy hamvába holt kísérletet. Végül is nem is lett olyan rossz az eredmény:

Menet közben ennél jobb képet még lehúzott ablaknál sem tudok készíteni...

Felhő-gondolat szélmalmokkal.

Hangulatkép. Ilyen érzés haragos ég alatt vezetni.
Felhívnám a figyelmet a GPS-en  látható útra, ami előttünk fekszik!
Ugye milyen izgalmasan egyenes? :)

 

Miért bukták be a Németek az elődöntős meccset? LELEPLEZŐ RIPORT!!!!!!!!

A válasz nagyon-nagyon-nagyon eccerű!

Csütörtök este a fekete erdei kedvenc kisvárosunkban aludtunk, és a brutál hőség elől előbb az Aldi-ba, majd a főtérre menekültünk egy vanília jégkrémmel meg egy komolyabb kontingens Horvátországban zsákmányolt dió pálinkával. A főtéren megdöbbentő látvány tárult elénk!!!

Fekete - sárga - piros sörpadok, a Német zászló színeinek megfelelően...

Na itt találtuk meg az egész Német válogatottat!!! Az Olaszok ellen dublőröket küldtek a pályára! Nem kockáztatták egy esetleges sérülés veszélyét!

Persze a sör jól fogyott - edzés gyanánt...

Kezdődik a meccs!!!! A fotón a Német csapat és szurkolóik láthatóak az Olasz himnusz alatt.

...majd a SAJÁT himnuszuk alatt! Vakarózás, unottság, mobilozás...

Benyalták a Németek a második gólt is egy Olasz színekben focizó külfölditől. Most már komoly aggodalom látható a Német csapat arcán. Lehet, hogy nem volt mégsem túl jó ötlet, hogy dublőrökkel játszatják ezt a fontos mérkőzést???

Mindenesetre mi jól szórakoztunk, és be is söröztünk ezen a végtelenül unalmas csütörtök esti meccsen, ahol jól lelepleztük a nagy titkokat! Szóval bukó van, német csapat!

Amit nem lehet lefotózni...

Itt a tavasz. Óriási táblákban virít a repce. Az áprilisi esőktől haragos égbolt kövér felhőket hurcol a hátán. Még nem döntötték el, csöndes zápor lesz a délutáni program, vagy duhaj zivatar. A nap sem akar kimaradni: süt, ahogy bír, harsogva, hogy ez már ismét az ő ideje, akár tetszik, akár nem. A hirtelen kizöldült mezőkön nagyot nyújtóznak a gabonaszemek. Mohón habzsolják a napfényt és az esőt. Buzgón növesztik gyökereiket, és jóízűen túrnak alá a nedves, puha földbe. Végre! Most már hamarosan szárba szökkenhetnek!

Üdvözlet Smrzovkából!

Ez a fuvarunk is érdekesen alakul - vagy kalandba fordul - ahogy egyik kedves barátunk fogalmazna... Sima vidd ki - szaladj haza körnek indult, de aztán...

Azzal kezdődött, hogy reggel Csehországban majdnem hidat vittünk... Kamionos körökben nem lehet túl büszke magára az, aki "hidat visz". Az általában úgy indul, hogy "Á, az nem létezik, hogy én ott ne férnék át!" Aztán úgy folytatódik, hogy mentést kell hívni, mindenki anyázik, a kocsiban meg tetemes kár keletkezik. Na ezt mi el akartuk kerülni. Így mikor a hídhoz értünk, én kiszálltam nézni. Elvileg 3,7-en át kellett volna mennünk, de lejtett az út. És tényleg! Az első pár centi után már integettem, hogy Állj, irány vissza! Így megúsztuk némi dudálással a többi autós részéről.

Akkora mázlink volt, hogy mögöttünk épp egy hókotró állt meg. Mutatom neki lelkesen a címet, hogy hova akarunk menni, hátha segítene. Kérdezi, térkép van-e? Mondom, GPS. Nem baj, jön, megmutatja, merre menjünk. Gyakorlatilag neki köszönhetjük, hogy odataláltunk, mert magunktól biztos nem hisszük el, hogy arra kell menni! Lakótelep, szűk utak, iskola. Végig a folyóparton. Egyszer csak éles kanyar, miniatűr hidacska, 32 tonnás korlátozás, piros lámpa ég. Mikor zöldre vált, ott kell átmenni. Alig fér el a teherautó. Nem értjük, hogy járnak ide nyergessel a cégekhez, mert más út nincs... Lehet, hogy sehogy?

Fal mellett, szűk úton.

A híd után rögtön újabb sokk: minimum 15%-os lejtő, át a híd alatt, éles kanyarral fűszerezve. Most már mindegy, lesz ami lesz!

Még pár sarok, és tényleg ott a cég! Mindenki segítőkész, kicsit át kell variálni a rakományt a kedvező súlyelosztás végett, de semmi gond! A négy raklapból pár perc alatt hatot csinálnak, még szép akkurátusan át is fóliázzák, ahogy kell. Ezen annyira meghatódunk, hogy az utolsó Boci csokit nekiadjuk a targoncásoknak. A bácsi bambán néz, nem tudja mire vélni a lelkesedésünket. Ők csak a dolgukat végezték. Ha ezzel mindenki így lenne, nem győznénk Boci csokival. Momentán nem ettől fogunk csődbe menni...

A következő pár óra békésen telik. Várnunk kell még, hátha kapunk felrakót. Sebaj, megreggelizünk, rádiózunk. Közben   apró pelyhekben esni kezd a hó.

SMS jön, pár perc útvonaltervezés, indulás! Gondoljuk, felrakodunk, vissza Prága felé, éjfélre még így is hazaérünk! Egész úton azt tervezgetjük, mennyi dolgunk lesz otthon, hogy osszuk be, hogy mindenre jusson idő. Közben, ahogy egyre magasabb hegyeket mászunk meg, egyre sűrűbben esik a hó. Ez már rég nem az autópálya, így mára városnézés is akad bőven.

Érkezés a faluba.

Mire megérkezünk a kis faluba, már derékig ér a hó. Szerencsére az utak makulátlanul tiszták. A céget Dani infójának köszönhetően azonnal megtaláljuk. Bent viszont sokkoló hírrel fogadnak: az árun még most szárad a festék! Király! Holnap dél körül vártak minket. Csak az infó valahol út közben elakadt... Mi meg itt vagyunk egy hó borította kis faluban a hegyek között, jó messzire minden benzinkúttól, ahol 24 órában legalább WC lenne - zuhanyzóról most álmodni sem merünk.

Elindultunk olcsó szállást keresni.

Azt az utasítást kapjuk, nézzünk valami parkolót az 5 km-re levő kicsit nagyobb faluban. A fülkében alvással nincs gond, kajánk is van, de a vizes blokk hiánya... Osztunk-szorzunk, kérdezősködünk, és végül fejenként 15 Euróért kiveszünk egy szobát a közeli vendéglőben. Legalább lezuhanyzunk, este meg legurítunk egy jó korsó csapolt cseh sört! Annak úgyse párja nincs, és Prága mellett elhaladva az embernek csak a szíve fájdul, hogy nem lehet megállni! Mit nekem frézia meg primula meg nárcisz! Ilyen szép nőnapi ajándékért ki ne lenne hálás?!! :)

Sikerült a legjobb helyen parkolni!

Nőnap.

Utóirat:

Tegnap este rendben hazaértünk, ugyanaz az ébredező tavasz várt minket, amit pár napja itt hagytunk. Szinte hihetetlen, pár száz kilométerre mekkora tél uralkodik még mindig! A helyiek mesélték, hogy néha még májusban is havazik! A fogadóval kapcsolatban egyébként csupa jó tapasztalatunk volt, sőt annál is jobb! A fönt látható italmennyiség 1.000 forintba is alig került, és a csapolt cseh sör még mindig a legjobb a világon! (A Becherovkát mondjuk nem lett volna feltétlenül muszáj megvenni...) Reggelire akkora adag kaját kaptunk, és olyan változatosat, hogy hazáig csak csipegettünk. Mindenkinek ajánljuk a Hotel U Dubu-t!!!!! (Hogy mi vonzza ide a turistákat, azt még nem sikerült kideríteni, de nagy valószínűséggel a hó és a hegyek...)

Reggelre kelve szépen sütött a nap, még pár fotót tudtunk készíteni indulás előtt.

Kilátás a szálló ablakából. Alul a kamion teteje látható - jó kis latyak gyűlt benne össze!
 

A faluban iszonyatos mennyiségű hó esett a télen - ez az autó talán nyárra szabadul...

 

Végezetül egy kis tavasz, mert a legtöbb helyen már az van! Apuéktól kaptam ezt a friss csokor hóvirágot (mms-ben) néhány héttel ezelőtt:

 

Szép napot Mindenkinek!

Születésnap

Nagy napot ünnepeltünk néhány hete! A "teherautónk" betöltötte az egymilliomodik kilométert!!! Nem csak mi járunk vele - de legtöbbször mégis mi - így kicsit izgultunk, hogy le ne maradjunk a jeles eseményről.

Franciaországba küldtek minket. Már induláskor tudtuk, ez lesz AZ a fuvar! Csak eleinte nem ezzel voltunk elfoglalva. Ez volt az az ominózus alkalom, mikor belénk fagyott a gázolaj... Annyira lassan haladtunk a jégdugó miatt, hogy félő volt, autót kell váltanunk. Akkor pedig –bár nem ez lett volna a legaggasztóbb következmény – lemaradtunk volna az ünneplésről is.

Rakodás a havas rámpán.

 

Erős hófúvásban indultunk útnak.

 Végül aztán sikerült denaturált szeszt vennünk, ami feloldotta a jégdugót, és békésen haladtunk célunk felé. Franciaországba érve az ítéletidőt hideg, ám napos időjárás váltotta. Jól esett a sütkérezés! Verdun környékén elméláztunk a végeláthatatlan katonatemetők és az egykori csatamezők csöndjén. Néha egy-egy ragadozómadár vagy károgó varjúcsapat röpült át előttünk.

Napfürdőzik az autónk.

Háborús temető Verdunben.

 

Pillanatkép vezetés közben.

 Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a GPS szerint a célig hátralevő távolság és az egymillióhoz hiányzó kilométerek száma igen csak közel áll egymáshoz! No, gondoktuk, majd meglátjuk, mi lesz! Korán reggel vártak minket a lerakón, inkább azon izgultunk, hogy fogjuk a nagy pillanatot lefotózni a sötétben a telefonnal.

Aztán ahogy egyre közelebb értünk, kezdett világossá válni,  hogy az esélyeink igenis komolyak! Hogy bejöhet az egy a millióhoz! A cég előtti métereken már a torkunkban dobogott a szívünk. A szemünk a számlálóra tapadt, és abban a pillanatban, hogy átgördültünk a kapun, igen, átfordult!!! A következő látvány fogadott minket:

A számok bűvöletében a célnál: csupa hetes és nullás!

 

Szülinapos teherautó a rámpán.

   

Nullkilométeres autóval indulhattam!!!

 

A le- és felrakodással hamar megvoltunk. Ilyen nagy vigyorral az arcunkon szerintem még soha nem békáztunk! A raktáros meghívott minket egy finom kávéra. Pezsgő helyett azt kortyolgattuk, miközben ünnepélyesen lapot cseréltünk, és a null kilométeres kamionnal elindultunk hazafelé.

Hófehér utakon

A múlt héten még elég farkasordító hidegek dúltak - ki hinné a mostani tavaszi napsütésben? Tény viszont, hogy néhány napja iszonyatos hóviharban indultunk neki egyik utunknak. A helyzetet tetézte, hogy a -20 fok alatti hőmérsékletnek (és egyéb körülményeknek, de nem szeretnénk senkit sem megbántani, úgyhogy ezt most inkább ne feszegessük) köszönhetően a kocsiba belefagyott a gázolaj. Utunk a határig így elég kalandos lett - minden faluban denaturált szeszt akartunk venni. Ez végül sikerült is! Órák hosszat tartó negyvenes tempó után a kocsi végre életre kelt, és már suhanhattunk is a nemzetközi utakon!

Előtte viszont felvettük ennek a filmnek a legszebb részeit. A legdurvább hófúvásokat a magyar szakaszon tapasztaltuk. Szeretnénk köszönetünket kifejezni a hókotróknak, akik ritkán zavarták meg a filmezést, valamint az Omega együttesnek, akiktől a film zenéjét kölcsönöztük, és akik az egész produkciót ihlették. Ők még nem tudnak róla, hogy a Lénát felhasználtuk, de ha megtudják, reméljük, nekik is tetszik az eredmény!

Íme:

 

  

És itt egy pár fotó, amit legutóbbi utunkon lőttünk. Ha nagyok leszünk, majd mi is így csináljuk, nem telefonnal :)

 

Boldog Új Évet + egy 1992-es sztori!

Anno, olyan régen, hogy arra még a jobb képességű Múzeumok iratanyagában  sem találhatók feljegyzések, 1992-ben sikeresen levizsgáztam nehéz pótkocsira. Egy órával később jogsi nélkül már úton is voltunk két Rába típusú kamionnal Záhonyba fáért. 

A képek illusztrációk!

Azért a fáért, ami Csernobilból frissen érkezett. Ez már messziről látszott is, hiszen az egész záhonyi vasútállomás rakodótere jobban világított, mint Párizsban a Sanzel Izé ünnepi fényekben egy jobb képességű estén! Aszonták, viseljünk kesztyűt és az majd jól megvéd. Semmi para! 

Szóval ezen a úton Tittye volt a rakodóm. Tittye egy kedves és egyszerű ember volt, a hetedik osztályt azonban még elvégezte. Ő mesélte, hogy amikor az Alföldről Veszprém megyébe költözött, akkor látta először Badacsonyban a Balatont. Lenyűgözte a nagy víz. De főleg a sok hattyú! Érdeklődött, hogy kié ez a sok madár? Hát ezek vadon, szabadon élnek. Igeeen? Igen. Egy este leosont a mólóra, és elkapta az egyik hattyút! Ahogy kell, megkopasztotta, és ugyanazzal a mozdulattal, felettébb nagyon, mint aki jó munkát végzett, elégedetten bevágta a mélyhűtőbe! Micsoda vasárnapi ebéd lesz ebből! Juhééé! 

Másnap lelkesen mesélte a főnökünknek, hogy mekkora dolgot művelt, milyen jót fog enni a család hétvégén! Ejj te seggfej ember, akadt ki a vezér! Hát nem tudtad, hogy a hattyú az nem ehető???! Tittye meg csak néz okosan, ahogy ilyenkor illik. Hát most mit csináljon? Kár azért a szép állatért. És egyébként is, mennyit dolgozott vele, mire a madár a mélyhűtőbe került. Hát Tittye gondolt egy nagyot! Másnap rásózta a hattyút egy másik rakodóra, kakasnak titulálván. A kolléga persze rögtön észrevette, hogy itt valami nem stimmel, és kifogásolta a madár méretét. Tittye pedig nem volt szívbajos, és az esze is a helyén volt, hát rávágta: Te tudatlan! Te nem ismersz fel egy igazi jappán kakast??! Ez szó szerint értendő! Két „P”-vel ejtve. Szóval a kolléga boldogan vitte haza a jappán kakast! 

Két nappal később jött a kolléga, mondta Tittyének, nagyon finom volt a jappán kakas! Hozzon még ha van!

 BOLDOG ÚJ ÉVET MINDANNYIÓTOKNAK!

 Rock’n roll!
 ERNŐÉK