Versenyeztünk!

Idén is részt vettünk az Opel Marsal' által szervezett autós tájékozódási versenyen! A szervezők maximálisan kitettek magukért, csakúgy, mint az élelmezésünkről gondoskodó Kecskeevők Egyesület! Jó volt viszontlátni tavaly megismert barátainkat is! Egy rövid képes beszámolóval szeretnénk összefoglalni a nap eseményeit:

Kis csapatunk idén is a Reál-M Kft. színeiben indult. Ezúttal is velünk tartott Bácsi Dorottya!

Reggel a regisztrációs pultnál. Aztán egy finom kávé, és már indultunk is!

Rajt a műhelyből. Igen csinosan ragasztották fel a szervezők a rajtszámot!

Az első állomáson, a rutinpályán. Akkor még azt hittük, könnyű dolgunk lesz egy modern autóval!

Konvojba verődve. A 31 éves Renault 4 után a hasonló korú Moskvich követett minket.

Mint kiderült, a sztárfotók a győztes járműről készültek!!!

Barnagon, az egyik feladat teljesítése után indul tovább a csapat!

Kis szusszanás Nagyvázsonyban, a Kinizsi várnál.

Vöröstó. Fiatal kollegánk vezeti ezt a 31 éves vasat!

Dorka idén is nagy segítségünkre volt!

Pillanatkép Szentantalfán. A Varga család egyeztet, míg a fiúk szája fülig ér az orosz csodában!

Nagy csoportkép Balácán, a római-kori villa bejárata előtt.

Az olasz-francia-orosz együttműködés!

Vajon hol lehet a magtár?

 Ide látszik Veszprémfajsz temploma.

Végül a büszke Varga család, akik nem csak a kör legjobbjai voltak, de az összesített versenyben is elhozták a vándorkupát! Szívből gratulálunk nekik!

Égbolt

Arra lettem figyelmes, hogy Közületek egyre többen kémlelik az eget. Különleges légköri jelenségeket kutattok és fényképeztek, rácsodálkoztok az égboltra rajzolt páratlan szépségekre. Nekünk, útonjáróknak – főleg autópályán járóknak – sokszor nem marad más ingerforrás, mint az ég. Ami persze végtelen, fények, színek, formák tekintetében! Főleg a napfelkelte és a naplemente szolgál döbbenetes élményekkel. Egy jó kis zenei aláfestés csak fokozni tudja a hangulatot!

Jó lenne ilyenkor csatlakozni Hozzátok, és fényképezőgépet ragadni, de valahogy esélytelennek érzem az ügyet. Mi is adhatná vissza, mikor tányérnyi vörös a hold a horizonton, vagy öklömnyi csillagok akarják kiszúrni a semünket? Az osztrák táj időnként már tényleg giccsbe hajlik hósapkás tarajos hegyeivel, mikor azokat még süti a lemenő nap, de közben már a meleg, sárgás fények uralkodnak a hozzánk közelebbi zöld mezőkön, vagy sárga búzatáblák felett.

A héten mégis megragadtam a telefont – út közben csak az van nálunk –  és tettem egy hamvába holt kísérletet. Végül is nem is lett olyan rossz az eredmény:

Menet közben ennél jobb képet még lehúzott ablaknál sem tudok készíteni...

Felhő-gondolat szélmalmokkal.

Hangulatkép. Ilyen érzés haragos ég alatt vezetni.
Felhívnám a figyelmet a GPS-en  látható útra, ami előttünk fekszik!
Ugye milyen izgalmasan egyenes? :)

 

Miért bukták be a Németek az elődöntős meccset? LELEPLEZŐ RIPORT!!!!!!!!

A válasz nagyon-nagyon-nagyon eccerű!

Csütörtök este a fekete erdei kedvenc kisvárosunkban aludtunk, és a brutál hőség elől előbb az Aldi-ba, majd a főtérre menekültünk egy vanília jégkrémmel meg egy komolyabb kontingens Horvátországban zsákmányolt dió pálinkával. A főtéren megdöbbentő látvány tárult elénk!!!

Fekete - sárga - piros sörpadok, a Német zászló színeinek megfelelően...

Na itt találtuk meg az egész Német válogatottat!!! Az Olaszok ellen dublőröket küldtek a pályára! Nem kockáztatták egy esetleges sérülés veszélyét!

Persze a sör jól fogyott - edzés gyanánt...

Kezdődik a meccs!!!! A fotón a Német csapat és szurkolóik láthatóak az Olasz himnusz alatt.

...majd a SAJÁT himnuszuk alatt! Vakarózás, unottság, mobilozás...

Benyalták a Németek a második gólt is egy Olasz színekben focizó külfölditől. Most már komoly aggodalom látható a Német csapat arcán. Lehet, hogy nem volt mégsem túl jó ötlet, hogy dublőrökkel játszatják ezt a fontos mérkőzést???

Mindenesetre mi jól szórakoztunk, és be is söröztünk ezen a végtelenül unalmas csütörtök esti meccsen, ahol jól lelepleztük a nagy titkokat! Szóval bukó van, német csapat!

Amit nem lehet lefotózni...

Itt a tavasz. Óriási táblákban virít a repce. Az áprilisi esőktől haragos égbolt kövér felhőket hurcol a hátán. Még nem döntötték el, csöndes zápor lesz a délutáni program, vagy duhaj zivatar. A nap sem akar kimaradni: süt, ahogy bír, harsogva, hogy ez már ismét az ő ideje, akár tetszik, akár nem. A hirtelen kizöldült mezőkön nagyot nyújtóznak a gabonaszemek. Mohón habzsolják a napfényt és az esőt. Buzgón növesztik gyökereiket, és jóízűen túrnak alá a nedves, puha földbe. Végre! Most már hamarosan szárba szökkenhetnek!

Üdvözlet Smrzovkából!

Ez a fuvarunk is érdekesen alakul - vagy kalandba fordul - ahogy egyik kedves barátunk fogalmazna... Sima vidd ki - szaladj haza körnek indult, de aztán...

Azzal kezdődött, hogy reggel Csehországban majdnem hidat vittünk... Kamionos körökben nem lehet túl büszke magára az, aki "hidat visz". Az általában úgy indul, hogy "Á, az nem létezik, hogy én ott ne férnék át!" Aztán úgy folytatódik, hogy mentést kell hívni, mindenki anyázik, a kocsiban meg tetemes kár keletkezik. Na ezt mi el akartuk kerülni. Így mikor a hídhoz értünk, én kiszálltam nézni. Elvileg 3,7-en át kellett volna mennünk, de lejtett az út. És tényleg! Az első pár centi után már integettem, hogy Állj, irány vissza! Így megúsztuk némi dudálással a többi autós részéről.

Akkora mázlink volt, hogy mögöttünk épp egy hókotró állt meg. Mutatom neki lelkesen a címet, hogy hova akarunk menni, hátha segítene. Kérdezi, térkép van-e? Mondom, GPS. Nem baj, jön, megmutatja, merre menjünk. Gyakorlatilag neki köszönhetjük, hogy odataláltunk, mert magunktól biztos nem hisszük el, hogy arra kell menni! Lakótelep, szűk utak, iskola. Végig a folyóparton. Egyszer csak éles kanyar, miniatűr hidacska, 32 tonnás korlátozás, piros lámpa ég. Mikor zöldre vált, ott kell átmenni. Alig fér el a teherautó. Nem értjük, hogy járnak ide nyergessel a cégekhez, mert más út nincs... Lehet, hogy sehogy?

Fal mellett, szűk úton.

A híd után rögtön újabb sokk: minimum 15%-os lejtő, át a híd alatt, éles kanyarral fűszerezve. Most már mindegy, lesz ami lesz!

Még pár sarok, és tényleg ott a cég! Mindenki segítőkész, kicsit át kell variálni a rakományt a kedvező súlyelosztás végett, de semmi gond! A négy raklapból pár perc alatt hatot csinálnak, még szép akkurátusan át is fóliázzák, ahogy kell. Ezen annyira meghatódunk, hogy az utolsó Boci csokit nekiadjuk a targoncásoknak. A bácsi bambán néz, nem tudja mire vélni a lelkesedésünket. Ők csak a dolgukat végezték. Ha ezzel mindenki így lenne, nem győznénk Boci csokival. Momentán nem ettől fogunk csődbe menni...

A következő pár óra békésen telik. Várnunk kell még, hátha kapunk felrakót. Sebaj, megreggelizünk, rádiózunk. Közben   apró pelyhekben esni kezd a hó.

SMS jön, pár perc útvonaltervezés, indulás! Gondoljuk, felrakodunk, vissza Prága felé, éjfélre még így is hazaérünk! Egész úton azt tervezgetjük, mennyi dolgunk lesz otthon, hogy osszuk be, hogy mindenre jusson idő. Közben, ahogy egyre magasabb hegyeket mászunk meg, egyre sűrűbben esik a hó. Ez már rég nem az autópálya, így mára városnézés is akad bőven.

Érkezés a faluba.

Mire megérkezünk a kis faluba, már derékig ér a hó. Szerencsére az utak makulátlanul tiszták. A céget Dani infójának köszönhetően azonnal megtaláljuk. Bent viszont sokkoló hírrel fogadnak: az árun még most szárad a festék! Király! Holnap dél körül vártak minket. Csak az infó valahol út közben elakadt... Mi meg itt vagyunk egy hó borította kis faluban a hegyek között, jó messzire minden benzinkúttól, ahol 24 órában legalább WC lenne - zuhanyzóról most álmodni sem merünk.

Elindultunk olcsó szállást keresni.

Azt az utasítást kapjuk, nézzünk valami parkolót az 5 km-re levő kicsit nagyobb faluban. A fülkében alvással nincs gond, kajánk is van, de a vizes blokk hiánya... Osztunk-szorzunk, kérdezősködünk, és végül fejenként 15 Euróért kiveszünk egy szobát a közeli vendéglőben. Legalább lezuhanyzunk, este meg legurítunk egy jó korsó csapolt cseh sört! Annak úgyse párja nincs, és Prága mellett elhaladva az embernek csak a szíve fájdul, hogy nem lehet megállni! Mit nekem frézia meg primula meg nárcisz! Ilyen szép nőnapi ajándékért ki ne lenne hálás?!! :)

Sikerült a legjobb helyen parkolni!

Nőnap.

Utóirat:

Tegnap este rendben hazaértünk, ugyanaz az ébredező tavasz várt minket, amit pár napja itt hagytunk. Szinte hihetetlen, pár száz kilométerre mekkora tél uralkodik még mindig! A helyiek mesélték, hogy néha még májusban is havazik! A fogadóval kapcsolatban egyébként csupa jó tapasztalatunk volt, sőt annál is jobb! A fönt látható italmennyiség 1.000 forintba is alig került, és a csapolt cseh sör még mindig a legjobb a világon! (A Becherovkát mondjuk nem lett volna feltétlenül muszáj megvenni...) Reggelire akkora adag kaját kaptunk, és olyan változatosat, hogy hazáig csak csipegettünk. Mindenkinek ajánljuk a Hotel U Dubu-t!!!!! (Hogy mi vonzza ide a turistákat, azt még nem sikerült kideríteni, de nagy valószínűséggel a hó és a hegyek...)

Reggelre kelve szépen sütött a nap, még pár fotót tudtunk készíteni indulás előtt.

Kilátás a szálló ablakából. Alul a kamion teteje látható - jó kis latyak gyűlt benne össze!
 

A faluban iszonyatos mennyiségű hó esett a télen - ez az autó talán nyárra szabadul...

 

Végezetül egy kis tavasz, mert a legtöbb helyen már az van! Apuéktól kaptam ezt a friss csokor hóvirágot (mms-ben) néhány héttel ezelőtt:

 

Szép napot Mindenkinek!

Születésnap

Nagy napot ünnepeltünk néhány hete! A "teherautónk" betöltötte az egymilliomodik kilométert!!! Nem csak mi járunk vele - de legtöbbször mégis mi - így kicsit izgultunk, hogy le ne maradjunk a jeles eseményről.

Franciaországba küldtek minket. Már induláskor tudtuk, ez lesz AZ a fuvar! Csak eleinte nem ezzel voltunk elfoglalva. Ez volt az az ominózus alkalom, mikor belénk fagyott a gázolaj... Annyira lassan haladtunk a jégdugó miatt, hogy félő volt, autót kell váltanunk. Akkor pedig –bár nem ez lett volna a legaggasztóbb következmény – lemaradtunk volna az ünneplésről is.

Rakodás a havas rámpán.

 

Erős hófúvásban indultunk útnak.

 Végül aztán sikerült denaturált szeszt vennünk, ami feloldotta a jégdugót, és békésen haladtunk célunk felé. Franciaországba érve az ítéletidőt hideg, ám napos időjárás váltotta. Jól esett a sütkérezés! Verdun környékén elméláztunk a végeláthatatlan katonatemetők és az egykori csatamezők csöndjén. Néha egy-egy ragadozómadár vagy károgó varjúcsapat röpült át előttünk.

Napfürdőzik az autónk.

Háborús temető Verdunben.

 

Pillanatkép vezetés közben.

 Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a GPS szerint a célig hátralevő távolság és az egymillióhoz hiányzó kilométerek száma igen csak közel áll egymáshoz! No, gondoktuk, majd meglátjuk, mi lesz! Korán reggel vártak minket a lerakón, inkább azon izgultunk, hogy fogjuk a nagy pillanatot lefotózni a sötétben a telefonnal.

Aztán ahogy egyre közelebb értünk, kezdett világossá válni,  hogy az esélyeink igenis komolyak! Hogy bejöhet az egy a millióhoz! A cég előtti métereken már a torkunkban dobogott a szívünk. A szemünk a számlálóra tapadt, és abban a pillanatban, hogy átgördültünk a kapun, igen, átfordult!!! A következő látvány fogadott minket:

A számok bűvöletében a célnál: csupa hetes és nullás!

 

Szülinapos teherautó a rámpán.

   

Nullkilométeres autóval indulhattam!!!

 

A le- és felrakodással hamar megvoltunk. Ilyen nagy vigyorral az arcunkon szerintem még soha nem békáztunk! A raktáros meghívott minket egy finom kávéra. Pezsgő helyett azt kortyolgattuk, miközben ünnepélyesen lapot cseréltünk, és a null kilométeres kamionnal elindultunk hazafelé.